Hogyan jutottam el oda, ahol most vagyok?
Kamaszkorom óta mániákus kozmetikushoz járó vagyok.
Bár soha nem volt különösebben problémás a bőröm, mégis úgy éreztem, a
kozmetikusok értenek valami csodálatoshoz, tudnak valamit, amit én nem.
Ismerik a nőiség, a szépség, az ápoltság titkait, értik az érintés
hatalmát.
A kozmetika először az egyetem alatt került a
kezembe, akkor még franciául. Egy szomorú történetbe csöppentem bele,
ahol fordítót kerestek a francia szaklap magyarra fordításához a régi
fordító helyett. Apránként a részemmé vált ez a különleges világ –
minden témakört fordítottam, olyanokat, amelyekről akkor még nem sok
fogalmam volt: szakmai, biológiai, kémiai témájú szövegeket, sminkkel és
wellnesszel foglalkozó írásokat, lassan egyre többet tudtam meg a
szépségiparról. Később egy francia termékeket importáló cégnek
fordítottam kozmetikai termékprezentációkat, és -leírásokat,
összetevőlistákat. Egyre jobban belemerültem a témába, ennek a cégnek
évekig dolgoztam ezután, és mindig a plafonig ugrottam örömömben, amikor
egy újabb munkával kerestek meg, de arra mégsem gondoltam, hogy az
egyetem után szakmát tanuljak…
2007-ben férjhez mentem, és a saját háztartással jött
annak a kérdése is, hogy milyen vegyszereket használjunk, aztán – nem
meglepő módon – ekkor úszott be az életembe a bio és a
környezetbarátság.
2011-ben, amikor a nagyobbik lányomat vártam, először
szappant készítettem otthon. Két évvel később kezdtem mindenféle egyéb
kozmetikumot is komponálni a családomnak és az ismerőseimnek. Egy év
alatt 300-nál is több arckrém, kézkrém, testápoló, sampon, szappan, és
egyéb kozmetikum került ki a kezem alól. Ekkor kérdezte meg bőrgyógyász
barátnőm, hogy ugyan mégis miért nem tanulok én kozmetikusnak…
Homlokomra szívlapát, hát persze! Addig valahogy nem mertem, nem hittem,
hogy én ezt megtehetném, pedig ekkorra már ez teljesen természetes
lépés volt… 2013 szeptemberében jelentkeztem, és 2015 októberének végén
végeztem kozmetikusként, azóta Budapesten dolgozom, az V. kerületi
Bástya utcában.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése